Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Maár Gyula

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt - Hercsel Adél Kult

Körhinta, Szerelem, Déryné: Törőcsik Mari legemlékezetesebb alakításai

„Aktív voltam, jöttem-mentem, mint a mérgezett egér. De tágasabb időben léteztem: volt időm várni a holnapra, belefeküdni a jelenbe és visszakapaszkodni a múltba. Múlt nélkül nincsen élet” – mondja a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Törőcsik Mari. A Nemzet Színészét ma múltidézéssel (is) köszöntjük: számtalan emlékezetes filmes alakítása közül a legnagyobbakra emlékezünk, köztük első sikerére, Fábri Zoltán Körhintájára, és a Pilinszky János írta Déryné-re, amiért Cannes-ban elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.

MTI Nagyítás

Fotók: elbúcsúztatták Maár Gyulát

Családja, barátai, pályatársai búcsúztatták Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt péntek délután a budai ciszterci Szent Imre-templomban.

MTI Kult

Törőcsik: "Nagyon kevesen tudjuk, hogy ő igazán mit ért"

Maár Gyula a magyar filmművészet egyik zsenije volt, nagy űrt hagy maga után - hangsúlyozta Koltai Lajos, aki a pénteken elhunyt rendező legtöbb filmjének operatőre volt. Koltai arról is beszámolt, Törőcsik Mari mit mondott férje halálával kapcsolatban.

Marton Éva Kult

Eddig titkolt képekkel élt együtt Törőcsik Mari

Tízenévesen festette első képeit, csoportban álló színes alakokat, figurákat, akiket eddig csak a felesége, Törőcsik Mari láthatott. Bár sem a megörökítésre váró figurák, sem a motiváció nem tűnt el Maár Gyula életéből, a közönségnek szánt munkái nem festményeken, hanem filmen jelentek meg.

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

Máté Gábor szerint Nagy Ervint a jobbítás szándéka vezette a Tisza Párthoz, de sajnálja, hogy politikai szerepet vállalt

We can do it! We can do it! Donald Trumpnak is új, amit mond, ezért ismételgeti addig, amíg megérti

We can do it! We can do it! Donald Trumpnak is új, amit mond, ezért ismételgeti addig, amíg megérti

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

A címlapról ajánljuk